Közgyûlési beszámoló 2008.—tervek 2008.-évre

máj 24 2008

Közgyûlési beszámoló 2008.—tervek 2008.-évre

Az Egyesület 2008. évre tervezett tevékenysége, megvalósítani kívánt szakmai programok
Az Egyesület 2008. évben, a saját erõforrásai és a pályázatokon elnyerhetõ pénzügyi források függvényében tovább folytatja a már megkezdett és tervezett feladatainak megvalósítását. A szubszidialitás elvének megfelelõen figyelembe veszi tagjai feladatbõvítését, amelyekkel új munkahelyeket teremthetnek, hozzájárulva a vidéken élõk helyben maradásához, növelve az élelmiszeripar-, feldolgozóipar-, bõripar-, kézmûipar és a szállítmányozás stb., foglalkoztatási lehetõségeket.

A szervezett programok – közgyûlések, rendezvények, bemutatók stb., – mellett a laposmellü futómadár ágazatnak, az állatjelölések egységes nyilvántartási rendszerébe való integrációjának elõkészítésében is részt vesz. Ehhez kapcsolódik a vágó—szúróhelyek, a nagyobb állattartó telepeken történõ kialakításának minisztériumi szabályozására tett javaslata is.
Az Egyesület, az OFTT megbízottjai és az SZTE Mg-i Fõiskola Karával közösen dolgoznak a hat struccfarm állatállományának honosításán, tenyész--állományú minõsítésén.
Az Egyesület, az Alapszabályában rögzített másodlagos céljának megfelelõen tevékenykedik az egészséges táplálkozás alapanyagát adó strucchús népszerûsítésén is. Ennek érdekében a tagjai, bemutatókon, kiállításokon, fõzõversenyeken vesznek részt. Programjaikat az egyes regionális és országos rendezvényekhez kapcsolják. A 2008. évre, az eddigi felkérésekkel együtt járó programok a következõk: V. Országos Diák-gulyásfesztivál, Fegyvernek-Örményes: 2008. május 17.

III. Alföldi Betyárétel Fõzõ Fesztivál, Kétpó: 2008. június 20—21—22.

Lõrinci Gulyásfõzõ Verseny, Lõrinci: 2008. szeptember 06.

X. Szolnoki Gulyásfesztivál, Szolnok: 2008. szeptember 12—14.

Szeptember Feszt 2008. Budapest—Pestlõrinc, Bókay kert: 2008. szeptember 5—7.

HUNGEXPO-IFEFOODAPEST, Budapest: 2008. november 18—20.

Az információk közreadása érdekében az Egyesület, saját honlapot tart fenn és idõszakonként, Futómadár címmel, belsõ használatú lapot ad közre.
Az Egyesület 2008.-ban is együttmûködik más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, iskolákkal, oktatási intézményekkel és a vállalkozói szférát képviselõkkel, azon lesz hogy a magyar hagyományokat minél szélesebb társadalmi körökhöz eljuttassa és a hagyományõrzés mellett, az újdonságokat, mint például a strucchúst népszerûsítse.
Elõzetes egyeztetés alapján, a SZIE Állatorvos-tudományi Egyetem igényt tart a szakmai segítségadásra, együttmûködési szerzõdés alapján tervezi az oktatási szemléltetõ anyagok és a szakmai ismeretanyagok hasznosítását.
Az Agroinform Könyvkiadó jelezte, hogy a lengyel akadémikus kb. 200 oldalas, a STRUCC-ról szóló könyvét közreadná, megfelelõ szponzori támogatással. A fordítást az ELTE TÁTK kulturális antropológia szak 3. éves hallgatója, megbízás alapján vállalja.
2008.-ban is tervezzük különféle ismertetõ anyagok, szórólapok, kártyanaptár stb. közreadását, a strucchús fogyasztás népszerûsítése érdekében.

Amennyiben, a megpályázott összegek rendelkezésre állnak, az eddigi meghívásoknak illetve, az év során még jelentkezõkhöz kapcsolódókat is meg tudja valósítani az Egyesület.

Budapest, 2008. május hó 23.

Zoufal Béla
elnök

Kovács János
titkár